A dámajáték története

A dáma kezdetei az ostáblához hasonlóan a korai ókorba nyúlnak vissza: a legkorábbi táblát a mezopotámiai Ur városában találták meg, a régészek szerint időszámításunk előtt 3000 körülről származik, igaz, ez a tábla még nem teljesen egyezett meg a később ismertekkel. A dáma „hivatalos” elődje a ma is játszott Alquerque volt, ami időszámításunk előtt 1400 körül alakult ki az ókori Egyiptomban, és 5×5-ös táblán játszották. Ezt tanulhatták el a görögök – a játék szerepelt Homérosz és Platón műveiben is – majd a rómaiak, de továbbélt a középkor európai népeinél is.

1100 körül Franciaországban jutott először valakinek az eszébe, hogy a játékot a 8×8-as sakktáblán is lehetne játszani, kétszer tizenkét bábuval. Néhány évszázaddal később születtek meg a mai dámaszabályok. Ekkor vezették be az ütéskényszert, így a játéknak lett egy „erőszakosabb”, ütéskényszert tartalmazó és egy „finomabb, hölgyeknek szánt”, anélküli változata. Ezután a dáma egész Európában elterjedt és társadalmi osztálytól függetlenül nagyon népszerű volt, a középkori lovagoktól egyenesen elvárták a játék megfelelően kifinomult ismeretét.

A 15. századtól kezdve országos versenyeket rendeztek, könyveket írtak a játékról, ezek közül a legnagyobb hatású William Payne angol matematikus 1756-ban írt értekezése volt a dáma elméletéről. A játékot sokáig országtól függően sokféle különböző verzióban játszották: a ma használt, száznégyzetes tábla a 18. század elején bukkant fel Franciaországban. Innentől számítjuk a „nemzetközi” dámajátékot, amelynek szabályai szerint folynak azóta is a versenyek világszerte.

Az első dáma-világbajnokságot már 1847-ben megrendezték, amikor a nemzetközi szintű professzionális sport szerveződése még gyerekcipőben járt. Ekkoriban jöttek rá, hogy bizonyos megnyitások a kezdő félnek behozhatatlan előnyt adnak, így bevezették a véletlenszerű megnyitásokat, két túlságosan erős lépést pedig betiltottak a versenyeken. Ezen tiltások száma azóta tovább bővült.

A számítógépek kialakulásakor a dáma (a sakk mellett) az egyik első játék volt, amin a gépek tudását tesztelték. A második világháború idején az egyik legfontosabb úttörő, Alan Turing is kísérletezett vele, igaz, ekkor még a kezelőnek a számításokat magának kellett végezni papíron. Az első valóban működő dámaprogramot 1952-ben készítette el Arthur L. Samuel: már ez a program is képes volt arra, hogy legyőzzön egy klasszis dámajátékost, a számítógépek pedig azóta természetesen csak tovább fejlődtek. Nemrég matematikailag bebizonyították, hogy ha a játékot tökéletesen játsszák, az mindig döntetlenre fog végződni, ilyen teljesítményre azonban csakis az újabb számítógépes programok képesek, amik így technikailag verhetetlenné váltak.